Színes, magyar animációs film, 1980
Rendezte: Rofusz Ferenc
Rofusz Ferenc A légy (1980) című, Oscar-díjas rövidfilmjében a nézőnek egy vesztébe rohanó mezei dongó szemszögével kell azonosulnia. A szubjektív kamera nézőpontjába reménysugárként bevillanó ablaktábla egy ideig talán azt sejteti, hogy ott bent a kerti házban, létezik valami más, talán szebb, tökéletesebb, csillogóbb élet, menedék a télre készülő kinti világból. Bent aztán, az eleve esélytelen küzdelem legfőbb tragikuma nem is a biztos halál, hanem az, hogy a győztes lénye személytelen és ismeretlen marad. A korabeli kritika így számolt be a műről a Filmvilág hasábjain: „A légy pedig torokszorító volt az első kockától kezdve. A baljósan egyszínű tájat a légy szemével láttatja a kamera.
Okos megoldás, lehetővé teszi, hogy kívülálló narrátor elbeszélésének hallgatói helyett tanúi legyünk a tragédia jelen idejű lefolyásának, ősz van, a légy menedéket keres egy magányos villában. Kiderül, csak színhelyként magányos, mint a görög drámáé, ahol a teremtett lény egyedül van a végzetével, mert ahogy berepül a nappaliba, üldözni kezdi a légycsapó. Hiába nem találja el előszörre, másodszorra, a küzdelem kimenetele nem kétséges. Végül bekerül a rovargyűjteménybe, olyan előkelő társak közé, mint a szarvasbogár, a lepke – bár ez aligha vigasztalja az áldozatot. Rofusz Ferenc filmje nem méretét, hanem művészi arányait tekintve az utóbbi évek egyik legjelentősebb magyar alkotása – Oscar-díjat is kapott érte.”
A Holtpont (1982) című filmjében szintén egy egyes szám első személyű kivégzést látunk: egy halálraítélt utolsó perceit kell átélnünk – magunkra vállalnunk – a sortűz előtt. Az emberi szabadság kérdését körüljáró teoretikus trilógia harmadik darabjában, a Gravitációban (1984) egy ambiciózus és energikus alma megpróbál szabadulni az őt „megkötöző” fáról, és a többi aszott alma társaságából, ám a viszonylagos szabadság, a szabadesés jelentette röpke eufória után a földre zuhanva összezúzódik. E három film egyfajta trilógiát alkot, amely a nembeli ember pár percbe sűrített, korhoz nem kötött, mitikus portréját villantotta fel. A filmek szerkezeti hasonlósága, hogy az egy szituációt lineárisan kibontó, gyakran egy beállításban bemutató, formailag visszafogottan ábrázolt történetek egy-egy drámai, tragikus, megrendítő hangvételű filmvégi csattanóra épültek.
A légy, tartalmi felvetésein túl, formailag is új szín a magyar animáció palettáján, ugyanis ún. „háttéranimációs” technikával készült. Hagyományos rajzfilmek esetében a megmozgatandó karakterek külön átlátszó cell-lapra kerülnek, amelyek a jelenet alapháttere előtt vesznek fel. A légy esetében maga a rajzolt, részletesen kidolgozott háttér elevenedik meg a címszereplő szemszögéből, kockáról-kockára. A háromperces filmben „sziszifuszi munkával” közel 2000 zsírkétával rajzolt kép mozdul meg. A rendező így vallott a munka nehézségéről 1984-ben a Filmvilág hasábjain: „A légy – őrületes munka volt. Legelőször Ottawában mutatták be nemzetközi fesztiválon. Ez a kanadai fesztivál a nagyon rangos találkozók közé tartozik. Aki ott nyer, az már elért valamit. Az első perc után számomra rémületes nagy kiabálás tört ki a teremben. Mint később kiderült, ez az elismerés hangja volt, mert még a híres kanadai rajzfilmes, McLaren sem vállalkozott arra, hogy egy teljes rajzfilmet háttéranimációból forgasson, mint ahogyan én A legyet.”
(Orosz Anna Ida)
Címkefelhő
TÁMOGATÓINK
Köszönjük a támogatást!
Kapcsolat
Email: info@mandarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/e
Telefon: (+36 1) 394-1322