Fekete-fehér, magyar filmdráma, 1993

Rendezte: Szász János

 

Georg Büchner (1813-1836) orvoscsaládban született, maga is orvosi diplomát szerzett, egy röpirata miatt azonban el kellett hagynia német szülővárosát és Zürichben telepedett le, majd fiatalon tífusz vitte el. Négy műve maradt az utókorra, három dráma: a Danton halála, a Lenz, a Woyzeck és egy vígjáték, a Leonce és Lena.

 

Magyarországon először a Fodor Tamás vezette Stúdió K színházi társulat mutatta be 1978-ban a Woyzecket, óriási sikerrel. A további Woyzeck-előadások közül kiemelkedik a Katona József Színházban bemutatott darab Ascher Tamás rendezésében, Tom Waits zenéjével. 1993-ban pedig Szász János készítette el fekete-fehér filmjét Kovács Lajos,  Alexandre Porohovcsikov, Haumann Péter, Gáspár Sándor és Diana Vacaru főszereplésével. A film erőteljes, vizionárius képi világának meghatározó elemei (operatőr: Máthé Tibor) a havas pályaudvar komor sínpárjai, a régimódi vasúti eszközök, a párálló gőzfelhők, Woyzeck magányos, különös fényt árasztó bódéja…

 

A történet nagy része a hatalmas főpályaudvaron játszódik, ahol Woyzeck a váltóőr, akit fentről, számára jórészt láthatatlanul dirigál a Kapitány, hangosbeszélőn keresztül. Hangja folyamatosan betölti az óriási teret, hosszan ropogtatja a csirkecsontot, s főként a Woyzeck élettársa után koslató rendőrrel igyekszik felheccelni a váltóőrt. A pályaudvari doktor pedig a váltóőr étrendjét szabályozza sajátos receptúra szerint. Woyzeck élettársa egy alagsori lakásban éli napjait síró csecsemője mellett. Woyzeck váratlan, extatikus szenvedélye elviselhetetlen számára, s végül felkínálja magát a rá vágyakozó rendőr főtörzsnek.

 

Szász nemcsak a helyszínt és a miliőt változtatta meg, kortalan környezetbe helyezve Woyzeck drámáját, hanem egyetemessé is tette ezáltal a történetet: a kisember eleve kiszolgáltatott és esélytelen a hatalommal bírók (Kapitány, doktor, rendőr főtörzs) fölényével és brutalitásával szemben. De szegény sorsú szereplői sem egyformák. Woyzeck sorsa a szegénységben, mosókonyhalakásban gürcölés, reggeltől-estig: arca mindig izzadt, verejtékes, fekete-borostás.

 

Schubert Gusztáv írja Woyzeck-elemzésében Büchnerről: „Nem előre, hanem először látta a huszadik századot. Danton halálában, Woyzeck gyilkos szerelmi tébolyában, Leonce és Léna rémes-groteszk románcában, Lenz önpusztító őrületében…” (A Büchner puzzle, Filmvilág, 1994/03). Hegedűs Zoltán pedig egy korábbi, legendás Woyzeck-adaptáció, Werner Herzog 1979-es filmje kapcsán írta: „Büchner realizmusát nem lehet vállalni Büchner forradalmisága, társadalomkritikájának éle nélkül. Együgyű, elmebeteg katonaborbélya, aki megöli hűtlen szeretőjét, nem egy végzetdráma hőse, nem eleve gyilkosságra determinált; valakinek föl kell szakítania a gátat, hogy az ár lezúduljon.” (A téboly kódrendszere, Filmvilág, 1982/02.)

 

A filmzene két nagy barokk zeneszerző, az olasz Giovanni Battista Pergolesi Stabat Materéből és az angol Henry Purcell műveiből valók. A barokk zene és a valóságos, budapesti Hős utcai romatelep autentikus, kocsmai cigány dalai adják Szász filmjének különlegesen végletes, sajátos miliőjét; ahogy Woyzeck pályaudvari bódéjának különös, túlvilági fénye a háttér a sötét bányató partján a szeretett asszony meggyilkolásához. 

 

A film 1994-ben elnyerte a Filmszemle nagydíját és az Európai Filmdíj Év felfedezettje díját, majd komoly fesztiválkarriert futott be, díjakat nyert Bergamoban, Chicagóban, Szocsiban és Thesszalonikiben.

 

(Báthory Erzsi)