Marten Schwarcz (MS mester), festő (16. század)

MS mester Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló képe a középkori magyarországi festészet méltán leghíresebb, szinte emblémává vált alkotása. A gazdag alsó-magyarországi bányavárosból, Selmecbányáról származik, ahol a főtéren álló Szent Katalin-templom főoltárát díszítette. Az egykori pompás oltáregyüttesből pusztán a mozgószárnyak külső oldalát díszítő táblaképek maradtak ránk: a Jézus gyermekségének epizódjait ábrázolók közül a Vizitáció mellett a Királyok imádását bemutató, amelyet a lille-i Musée des Beaux Arts őriz, valamint Selmecbányához közeli Hontszentantal plébániatemplomában látható Jézus születése-jelenet.

A sorozat kezdő képe az Angyali üdvözlet lehetett, amely elveszett. A szenvedéstörténetet megjelenítő négy táblakép, a Krisztust az Olajfák hegyén mutató, a Keresztvitel, a Kálvária és a Feltámadás az esztergomi Keresztény Múzeum kincsei közé tartozik. Ez utóbbi képen olvasható az oltárt 1506-ra datáló évszám és a festő sokáig megfejtetlen szignatúrája: MS. A monogramot – az utóbbi évek egyik legjelentősebb művészettörténeti felfedezéseként – Mojzer Miklós azonosította a krakkói Mária-templom főoltárának Veit Stoss mellett dolgozó festőjével. A kezdőbetűk eszerint Marten Schwarcz nevét rejtik.

A festő a Vizitáció képen többi művéhez viszonyítva is rendkívülit alkotott. A két szent asszony, s a velük harmonikus egységet alkotó, idilli hangulatú táj – miként Mária Lukács evangéliumában mondja – az Urat magasztalják. Ez a festmény igazi tartalma, legbelsőbb mondanivalója. E tartalom kifejezésének eszközei a kecses testtartások, a finom gesztusok, az érzelemmel teli pillantások éppúgy, mint a felhevülten lebbenő drapériák, a szemet gyönyörködtetően megfestett virágok és zöld növények, valamint a kopár fák.

Mária és Erzsébet a természetben, mintegy útközben találkoznak. A Keresztelő Szent Jánossal várandós Erzsébet kissé meghajol a fiatal Mária előtt. Jobbjával könnyedén kézcsókra emeli az Istenanya balját. A kéz fölé hajol, de ajkával nem érinti azt. A kézcsók jelzésszerű, gesztusértékű marad. Az asszonyok között áldottat illeti vele. „… áldott a te méhednek gyümölcse” – mondja fennszóval, és mert „repesett a magzat” méhében, bal karját Mária kidomborodó hasa felé nyújtja. A találkozás nagyszerű pillanatában könnyed lendülettel lebben hátra Mária fehér, leheletfinom lilákkal árnyalt fejkendője. Nem szél fújja azt, és nem is Mária mozgását követi. Önmagáért való, a találkozás felfokozott érzelmi tartalmát közvetítő, dekoratív motívum. Ünnepi pompába öltözött a természet is. Az üde zöld növények, és a szokatlanul nagyméretű virágok a legszebb hírmondói ennek. A bal oldalon egy gyönyörűen kinyílt, kék virággal és bimbókkal ábrázolt írisz látható. A középkori szimbolikában e virág kék színe a szűzies anyaság kifejezője. A növény kardforma, keskeny, hegyes levelei azonban a Mária szívébe tőrként hatoló hét fájdalomra is utalnak. Ugyanígy a jelen boldogságot és a várható szenvedéseket egyaránt hirdető, összetett szimbolikus jelentést hordoz a vörös pünkösdirózsa, az alacsony, fehéren virágzó, ám piros termést hozó szamóca is.

Mária és Erzsébet találkozása, 1506; Hársfa, tojástempera, 139,5 x 94,7 cm.