Lotz Károly, festőművész (Bad Homburg vor der Höhe, Hessen tartomány, 1833. december 16. – Budapest, 1904. október 13.)

A német apától és magyar anyától a Hessen tartománybéli Bad Homburgban 1833-ban született művész özvegy édesanyjával kerül Magyarországra. A pesti piaristák gimnáziumába jár, itt készülnek vízfestményei a szabadságharc csatáiról, fontosabb eseményeiről. Ezután Bécsben tanul festészetet, közreműködik a császárváros görög-keleti templomának kifestésében. Az 1860-as évek elején érett művészként tér haza és Arany János verseinek illusztrálásával válik ismertté. A 80-as években a Mintarjaz-tanoda és a Festészeti Tanoda tanára, emellett a kor legjelentősebb középületeinek freskóit készíti el. Többek között dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigadó és a Parlament falfestményein. Legjelentősebb alkotásainak a Szent István Bazilikában készült képeit és az Operaház mennyezetfreskóját tartják.

Az Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz épület freskóinak zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette, párizsi és bécsi mintára. A Zene hatalmának egyetemességét, a Zene apoteózisát akarták ábrázolni a freskóciklus képein. A patkó alakú, háromemeletes nézőtér mennyezetfreskójával 1884-ben, 54 éves korában készült el a művész. A freskó a pompás bronzcsillárral kiegészülve az épület legtökéletesebb együttese.

A nézőtér minden emeletsora más-más kiképzésű, a látvány mégis egységes. A földszinti páholyokat ión, az első emeletieket korinthoszi, a második emeletieket kariatidákkal díszített oszlopok határolják. A páholyokat aranyozott mellvédek és könyöklők díszítik, közöttük aranyozott ónból öntött, stilizált akantuszleveleket mintázó elválasztó korlátok. A kerek mennyezetet, mely a harmadik emelet korinthoszi oszlopainak árkádjain nyugszik, a monumentális kupolafreskó, a Zene apoteózisa díszíti, amit  a historizáló magyar falfestészet egyik csúcsteljesítményének tartanak. A kompozíció központi alakja a lantpengető Apollón. Az ő játékát hallgatják az olimposzi főistenek, kíséretükkel, a félistenekkel, gráciákkal, múzsákkal és démonokkal együtt. A nézőtér festészeti munkáit szinte teljes egészében Lotz Károly készítette: a proszcénium mennyezetét a Költészet, mellette a Zene és a Tánc géniusza díszíti, a kupola alatti lunettákban bájos zenélő puttók, a Hír és a Dicsőség géniusza látható.

„A vonalaknak egymásba olvadó komplikációját oly végtelenül finom, érzékeny lélekkel oldotta meg Lotz az ő Olympusában, hogy azok a foltok művészi beosztásával oly magától értetődő módon, oly természetes egyszerűséggel tüntetik fel és emelik ki mindazt, amit kifejezni akart, mintha azt másként kifejezni nem is lehetne. S amily könnyedséggel és végtelen bájjal állítja elibénk Vénusz kiemelkedő alakját, oly fenséggel képes felruházni Apollót, éppoly rendkívüli festői érzékkel sejteti meg velünk egy pár árnyék- és világossági folttal mindazt a misztikus, borús sejtelmeket, amelyeket mi a bús párkák hivatásában erezünk. Egy édesen csengő ritmus vonul végig az egész alkotáson, amely gyönyörteljes visszhangot rezegtet meg sziveinkben” – írja Feszty Árpád a nagy mű méltatásaként a művész 1904-ben bekövetkezett halála után..

Lotz Károly korának egyik legfoglalkoztatottabb freskófestője volt. Emellett a portréfestésben, az aktábrázolásban, a tájképfestésben is megmutatta tehetségét és mesterségbeli tudását. A kor szokásainak megfelelően témáit többnyire az ókori mitológiából, a bibliából merítette, de foglalkoztatta a magyar paraszti élet, a magyar táj is. Ennek egyik legismertebb bizonyítéka a Menekülés a közelgő vihar elől című olajképe, amely 1948-tó egészen bevonásukig díszítette a 100 forintosokat.

Az Operaház nézőterének mennyezete.