Lossonczy Tamás, festőművész, grafikus (Budapest, 1904. augusztus 12. – Budapest, 2009. november 3.)

Lossonczy Tamás lírai absztrakt és erősebb szólamú absztrakt-szürrealista kompozícióiról Kállai Ernő már a negyvenes évek elején igen elismerően szólt. A Kállai-féle terminológia, a „bioromantika” talán Lossonczy festészetét fedi a legpontosabban.

Lossonczy 1923 és 1926 között járt a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, Bosznay István és Vaszary János voltak a mesterei. 1926-ban és 1929-ben párizsi és amszterdami tanulmányutakat tett. 1929 és 1931 között az Iparművészeti Főiskolán belsőépítészetet tanult. Baloldali elkötelezettsége miatt 1934-től a Szocialista Képzőművészek csoportjának volt a tagja. Csatlakozott az Európai Iskolához, majd 1946-1948-ban az Elvont művészek magyarországi csoportjához.

A 20-as évek végén „organikus-konstruktív” térkonstrukciókat alkotott, majd belsőépítészként kereste a kenyerét. 1939-től, felesége ösztönzésére kezdett újra festeni. Képein térben úszó alakzatokat, későbbi korszakának egyik alapmotívumává váló ikerháromszögeket, nyalábokat jelenít meg. A negyvenes évek második felében sorozatokat fest. Ekkor készült többek között a fatáblákba vert szögek köré tekert fonalak összjátékát kompozíciós elvvé avató sorozata, a Spárgaképek. Baloldali meggyőződéséből adódóan szocreál műveket is készített. Több éven át festette az 1961-ben befejezett monumentális Tisztító nagy vihar című művét, addigi munkásságának összefoglalása, az ötvenes évek alatt belső emigrációba kényszerített művész lelki feszültségét feloldó elementáris víziója. (1957-től egy szakmunkásképző intézetben szerkezettant tanított 1968-as nyugdíjazásáig.) Ezen felvonultatta motívumait, de emléket állított vele az 56-os forradalomnak is. Ezután nagyszabású, vissza-visszatérő problematikájú képsorozatokban járta körül az őt foglalkoztató problémákat.

Festészetét a ciklikusság jellemzi, ami azt jelenti, hogy egy-egy téma formai, technikai megoldásának körbejárás után új irányba fordul érdeklődése, aztán később újból felelevenít bizonyos korában felvetett részkérdéseket, amelyek másfajta kontextusban új értelmet nyernek. Lossonczy Tamás művei a világ rendjébe kivetett ember drámájáról szólnak. A spirálisan szerveződő, ciklusokra tagolódó életműben újra és újra hasonló felvetések, motívumok, megoldási módok bukkannak elő, miközben a „festeni való” a kép és világ kapcsolatának más és más viszonylatait tárja fel.

Emóció és racionalitás kíséri végig Lossonczy Tamás művészetét. Világképe közel áll Hamvas Béláéhoz, főleg ha Az öt géniusz megnyilvánulásairól vallott nézeteket szembesítjük e művel. „[…] mintha az emberiségnek évezredek óta gyűjtött tapasztalata lenne alakzatokba sűrítve, és a lélek e sok ezeréves tapasztalatból a jellegzetes típusok seregét formálta volna meg. A típus nem szoborszerű, éppen ellenkezőleg, mintha nem lenne egyéb, mint erővonalak töménysége”. Bár a Tisztító vihar 1978-ig nem került kiállításra, mégis a hatvanas évek elején induló kibontakozásnak, a művészeti élet magára találásának emblematikus alkotása a 105 éves koráig aktívan dolgozó művész katartikus fő műve.

Tisztító nagy vihar, 1961.